A Karácsony!

Segítség, ötletek, felkészülés! Ez a három szó magában foglalja az oldal lényegét! Ha tetszik akkor térjetek vissza! :)


TANÁCSOK AZ ADVENTI KOSZORÚK-, CSOKROK, A KARÁCSONYFÁK
ALKALMAZÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

Most, hogy az év a végéhez közeledik, és ez évre tervezett munkánk nagy részét elvégeztük, mindenki a karácsonyra és az új évre készülődik. Ahhoz azonban, hogy nyugodtan, békés meghittségben tudjunk ünnepelni, és kipihenni az év fáradalmait, szükséges, hogy elkerüljük azokat a veszélyhelyzeteket, melyek ilyen tájban még fokozottabban jelentkeznek. A tűzesetek, balesetek mindenkor szomorúságot, tragédiát, fájdalmat jelentenek, de ilyenkor karácsony idején ez még fájóbb tud lenni. A lakástüzek számadatainak vizsgálata során egyértelműen megállapítható, hogy a fűtési idényben, illetve azon időszakokban, amikor a kegyelet (mindenszentek napja) vagy a közelgő ünnepek (a most aktuális advent, karácsony) során nyílt lánggal égő mécsest vagy gyertyát használunk, a tűzoltóság beavatkozásai jelentősen megnövekednek



Az advent, illetve a karácsonyi ünnepek és Szilveszter közeledtével célszerű felhívnunk a figyelmet az ekkor jellemző, de megelőzhető veszélyekre is.


http://www.kamaszpanasz.hu/uploads/users/1/24/adventi_koszoru__20081201_113258.jpg


1./ Az éghető anyagú adventi koszorút, csokrot (a továbbiakban: koszorú) mindig helyezzük nem éghető, hőszigetelő alátétre!
2./ A gyertyák, mécsesek csak nem éghető tartóban legyenek elhelyezve és rögzítve a koszorún, csokron!
3./ A gyertyákat, mécseseket ne tegyük közvetlenül a koszorú éghető anyagú részei (fenyőlevél, moha, fagyöngy, stb.) mellé, ott ne gyújtsuk meg!
4./ A gyertyákat, mécseseket csak felnőtt gyújthatja meg!
5./ A gyermekeket ne hagyjuk felügyelet nélkül a koszorú környezetében!
6./ Mindennemű gyújtóeszközt (öngyújtót, gyufát) tartsunk elzárva, gyermekek által el nem érhető helyen!
7./ A koszorút ne használjuk az ablakban a függöny(ök)-, továbbá egyéb éghető anyagok közelében!
8./ Az égő gyertyát, mécsest tartalmazó koszorút ne tegyük huzatos helyre, azt ne vigyük egyik helyről a másikra (ne mozgassuk)!
9./ A gyertya, mécses égésekor ügyeljünk arra, hogy a kanóc soha ne legyen túl hosszú (időszakonként rövidíteni szükséges).
10./ A gyertyát, mécsest soha ne hagyjuk teljesen leégni, a kanócot eldőlni!
11./ Az égő gyertya, mécses oltására mindig tartsunk a közelben megfelelő eszközt!
12./ Az éghető anyagú koszorút minden hőforrástól tartsuk megfelelő távolságban!
 

KARÁCSONYFÁNK
LEGYEN SZÉP ÉS BIZTONSÁGOS


http://kissendrefarkas.freeblog.hu/files/kep/karacsonyfa.jpg


1./ Lehetőség szerint élő (edényben-gyökeresen) fenyőfát vásároljunk (béreljünk)!
2./ Vágott fenyő esetében amennyiben mód van rá alkalmazzunk vizes tartót (talpat) a fa nedvességtartalmának pótlására!
3./ Műfenyő esetén lehetőleg válasszuk  tűzálló (lángálló) kivitelűt!
4./ Gondoskodjunk a fenyőfa (karácsonyfa) stabilitásának eldőlés elleni védelmének megoldásáról (megfelelően terpesztett nehéz talp és/vagy kirögzítés)!
5./ A fenyőfát (karácsonyfát) minden esetben hőforrástól távoli (legalább 1 m) helyen állítsuk fel!
6./ Elsősorban nem éghető anyagú dekorációs elemeket használjunk a fa díszítésére!
7./ Csak megfelelő műszaki állapotú, minőségi tanúsítvánnyal rendelkező izzósort és/vagy elektromos díszítőelemeket vásároljunk és használjunk!
8./ Az izzósort (és az elektromos díszeket) a fán úgy kell elhelyezni és rögzíteni, hogy sem a levelekhez, sem a vezeték(ek)hez, sem pedig az éghető díszekhez ne érhessenek hozzá!
9./ A fára gyertyá(ka)t, csillagszóró(ka)t kizárólag díszítésként helyezzünk fel, azokat ott ne gyújtsuk meg!
10./ Az izzósor és/vagy az elektromos díszek működésekor gyermekek a helyiségben csak felügyelet mellett tartózkodjanak!
11./ Gyermekek az elektromos díszítőelemeket és/vagy az égősort nem működtethetik, még felügyelet mellett sem!
12./ Az elektromos kapcsolókat és csatlakozókat úgy kell elhelyezni és rögzíteni, hogy azokhoz a gyermekek sem szándékosan, sem pedig véletlenül se férhessenek hozzá!
13./ Égőcsere, vagy áthelyezés alkalmával minden esetben válasszuk le az izzósort (vagy az elektromos díszt) a villamos hálózatról!
14./ A korábban már üzemeltetett izzósort és/vagy elektromos díszítő elemeket a felhelyezés előtt át kell vizsgálni, ismételten tanulmányozni a használati utasítást és a gyártói előírásoknak megfelelően szükséges a szerelést elvégezni!
15./ Az égősor és a villamos díszek elektromos táplálásához legfeljebb 1 db, világító kapcsolóval ellátott, gyárilag szerelt hosszabbító elosztó használható, amelyen a nem használt csatlakozóhelyeket vakdugóval kell lezárni a véletlen érinthetőség ellen!
16./ Lefekvés és/vagy a lakásból való eltávozás előtt az izzósort és az elektromos díszeket a hálózatról le kell választani (legbiztonságosabb a villásdugónak a dugaszoló aljzatból való eltávolítása, illetve a hosszabbító fali csatlakozótól történő elválasztása)!
17./ A villamos leválasztás akadálymentességét folyamatosan kell biztosítani!
18./ A karácsonyfa közelében mindig legyen készenlétben olyan eszköz, felszerelés, amellyel az esetlegesen keletkező tűz, annak kezdeti szakaszában nagy biztonsággal eloltható és a mentés, menekülés biztosítható!






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 13
Heti: 27
Havi: 738
Össz.: 141 847

Látogatottság növelés
Oldal: Karácsonyi tanácsok
A Karácsony! - © 2008 - 2024 - keszuljunkakaracsonyra.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »