Karácsonyi mese

Egy macifiú állt a barlang bejáratánál. Már nagyon készült a téli alvásra, de az idén úgy gondolta megvárja a karácsonyt. Még eddig soha nem maradt fent. Olvasott egy könyvet, amiben azt írták, hogy a karácsony a szeretet ünnepe. Tegnap reggel ugyanígy itt állt, és valami csoda történt vele. Teljesen masszív szürke felhők borították az eget. Egyetlen pici lyuk volt a felhőkön, mintha ki akarna onnan kukucskálni valaki, és ekkor úgy érezte, ha most kívánna valamit, teljesülne. Elkezdte merően nézni azt a kis lyukat, és közben eszméletlenül akarta, hogy a karácsony estéje gyönyörű legyen, mert most fennmaradt. És amikor magában elmondta a kívánságot az a kis lyuk veszett gyorsasággal elkezdett tágulni, az immáron nagy területen lévő lyuk körül aranyban csillogtak a felhők. Nagyot sóhajtott örömén, és abban a pillanatban, hasonló gyorsasággal össze is záródtak a felhők, de még egy picike rés se volt. Már akkor érezte, hogy valami boldogságvárás érzése járja át.

Eljött a karácsony, de nem történt semmi. Igen csalódottnak érezte magát. Reggel esett a hó, és fehér lepel borította a tájat. Nem értette, mitől lenne ez a szeretet ünnepe, és mi a boldogság. A könyvben az is volt, hogy kap ajándékot. Már késő délután volt, és semmi. Bement a barlangba és megágyazott magának. Még egyszer kiállt a barlang bejáratához, és látta hogy a nem messzi lévő barlangnál ott áll egy másik medve és az eget figyeli. Odament hozzá..

- Szia! Te miért nem alszol? ? kérdezte.

- Én minden évben megvárom a karácsonyt. És te?

- Én az idén először maradtam fent. Láttad tegnap a felhőjátékot?

- Láttam, és gyönyörű volt. Te csináltad?

- Éééééén??? ? nézett csodálkozva a mackólányra. ? Én nem.

- Érdekes, eddig ilyen még egyik évben sem volt. Miért maradtál most fent, ha eddig sose?

- Mert olvastam, hogy a karácsony a szeretet ünnepe, és hogy kapunk ajándékot.

- Ez így is van.- bólogatott a lány.

- De hiszen nem történt semmi, nem kaptam ajándékot. ? mondta méltatlankodva.

- No nem! Biztosan kell kapjál ajándékot! Az is ajándék, ha beköszön a Nap az ablakodon, és azt mondja:

- Szépséges délutánt, kedves Maci!

- Neked is Nap! Hol jársz itt, ahol csizmaszárig ér a hideg? ? kérdezed, mert a legtermészetesebb, hogy a Nap leáll délután cseverészni.

- Hát én biza megnéztem, hová kellene letennem ezt a virgonc napsugárgyereket.

- És miért tennéd le ide a barlangomba??

- Mert ajándékba küldték. Én csak kipostázom.

- Nekem ajándék??? Ez teljesen biztos?

- Persze. Nekem az áll itt, hogy Tündérkertből egy boszimaci küldi.

Tehát ide tegyed a szignót, és már itt sem vagyok.

- Rendben.

- Boldog napsugaras karácsonyt!

- Neked is Nap.

- De még vannak ötleteim, hogy mi minden olyan ajándékot kaphatsz, amire nem is számítasz, lehet nem is vetted volna észre, ha most nem hívom fel rá a figyelmedet.

- Jó majd odafigyelek. Jó karácsonyvárást!

- Neked is.

Maci haza ballagott, lefeküdt, és ekkor arra gondolt, hogy végül is milyen kedves volt vele az a lány ott a szomszéd barlangban, és milyen szépen csillogott a szeme, ahogy a Napról mesélt. Most, hogy felidézte a jelenetet, valami kedvesen mosolygós érzés járta át. És tudta, mégis csak kapott ajándékot. Azt a csillogást ott azokban a barna szemekben. És boldogan, mély álomba zuhant.

Helen Bereg

_____________________________________________________________

Erdei Karácsony

Ezen a télen hamar leesett az első hó. Nagy, hízott pelyhekben esett, puhán és fehéren.

Pici, a kétarasznyi kisfenyő még aludt. Mire felébredt, ruhácskáján észrevette azt a fehér micsodát, miről nem tudta, 
hogy mi az. Hideg volt kicsit, de szép és csillogó!

Pici lucfenyő volt, fenn állt a Várison, a Deák-kút alatt. Körülötte állt az egész nagy fenyőcsalád, lucfenyők, a rokonok: 
az erdei fenyők, a páváskodó ezüstfenyők, a tiszafák. Távolabb álldogáltak a többiek: a tölgyeke, bükkök a gyertyán és a cser.

Tőle alig fél fahossznyira egy nagyobb, idősebb fenyő figyelte a szürke eget. Szép volt és karcsú az idegen, ám a saját törzséből való. A többiek Sudárnak szólították! Távolabb, a tisztás szélén laktak a vörös fenyők, erdei fenyőóriások.
Sudár észrevette, hogy Pici felébredt. Megszólította! 
- Hogy aludtál ? - kisöreg! 
- Jól - jól köszönöm, udvariaskodott Pici.

Kikandikált Sudár válla fölött a tisztás felé, s azonnal feltűnt neki, hogy ma mindenki olyan furcsán ünnepélyes. 
- Milyen nap van ma ? - kérdezte kíváncsian Sudártól! 
- Ma van karácsony ünnepe - volt a válasz! 
- Az meg micsoda ? - érdeklődött tovább. 
- Én sem tudom - felelte Sudár.

A tisztás szélén az egyik erdei fenyőóriás elnevette magát. Hangja mély búgással gurult át az erdőn. 
- Elmesélem nektek! Én már sok dolgot láttam; és tudom, hogy mi az a karácsony.

A többi fa elhallgatott. Némán figyeltek az erdei fenyőre, aki halkabbra fogta a hangját és mesélni kezdett.

Lent a völgyben, nagy, kocka alakú kőtömbök állnak. Azok a házak. Ahol sok ház áll egymás mellett: az a város.

Nagy, magas oszlopokon szentjánosbogarak ülnek a házak között, ők világítanak. A városban, a házak belsejében élnek és laknak az emberek. Két lábon járnak, s a fejük alatt a vállukból két ág nőtt ki, az a kezük. Tavasszal elszórják a szemetet a fák között, nyáron letörik az ágakat, ősszel gyantát csapolnak kis cserepekbe.

Ilyenkor mikor a hó esik, az emberek vastag bundákat húznak, meleg csizmákat, mert fáznak. Ha karácsony ideje közeleg, 
vállukra emelik a csillogó fejű baltát, hónuk alá szorítják a boszorkányfogas, harapós fűrészt, s kijönnek ide közénk.

A nyúlánk, szép és karcsú fiatalját kivágják, elviszik magukkal a házaikba, ott feldíszítik őket, cukrot és aranyozott 
diót aggatnak a fára. Énekelnek és örülnek, színes szalagokkal átkötött ajándékot adnak egymásnak. Hát ez a karácsony!

A szeretet és az ajándékozás ünnepe. 
- Ez csudaszép lehet - súgta Pici Sudárnak.

Az öreg fenyő nem szól többet - halkan szuszogott. A többiek semmit sem kérdeztek, álltak némán, meglepetten gondolkodtak. Valahol - nem messze - megzörrent egy-egy bokor, s ezzel együtt furcsa, ismeretlen hangok szálltak fel a tisztásra, belopództak a fenyők közé! Az öreg fenyő felriadt a szundikálásból, s rémülten súgta a 'többi fának: 
- Most figyeljetek - ezek az emberek!

És az emberek kiválasztottak pár fenyőt -köztük Sudárt is- ezeket kivágták és elvitték magukkal. Pici megfigyelte azokat a 
furcsa nagy valamiket, amiben az emberek jártak. Vastagon és sárosan tapadt rá a hó. A furcsa valamik folytatását is látta, de 
attól feljebb már nem tudta meglesni őket. Ahhoz pici volt és csenevész, azok meg túlságosan is hatalmasak.

Elmentek az emberek - egyedül maradtak végre a fenyők. Némelyikük a párját gyászolta, Pici azonban nem siratott senkit. 
Sudárt sem. Megérezte, hogy ennek így kellett lennie. Az ember hatalmas és felséges - így mondta az öreg fenyő - jutott az 
eszébe.

A tölgyek, bükkök és a cser halkan dúdolni kezdtek egy számára ismeretlen dalt. "Oh, gyönyörű, szép, csodálatos éj..." Lassan a többiek is átvették a dallamot, együtt énekelt az erdö minden fája. A szürke ég erszénye újra kinyílt, s a hó csak hullt, hullt Pici vállára. Csillogó fehér ruhát borított rá! Arra lett figyelmes, hogy a többi körülötte táncol és örül. Éneklik azt a furcsán szép éneket: 
- Óh, gyönyörű, szép, csodálatos éj ...

__________________________________________________________

A karácsonyfa története

Valamikor réges-régen kicsiny zöld fenyőfácska álldogált az erdő szélén, azt sem tudva, honnan jött - egyszer csak kinőtt a földből és itt volt. Előtte pázsitos tisztás terült el, mögötte sűrű sötét erdő. A közeli jegenyefenyők meg oly magasan hordták orrukat, hogy észre sem vették a kis jövevényt. Ha testvérei lettek volna, sosem vágyódik más sors után, de hát teljesen egyedül állt a nagyvilágban. Körülötte fájó csend, zordon, sivár, néma téli táj. "De jó volna elrepülni a madarakkal, akik messze szállnak a tél beállta előtt, s a tengerek végtelen hullámain túl nyármeleget találnak. Ahol pálmák és narancsligetek kínálják gyümölcseiket a banánérlelő melegben." "Ne vágyódj el Fenyőke - szólította meg a közeli kispatak - én távolról jövök, és messze eljutok. Sokat látok-hallok útközben, ezért, mint tapasztaltabb társadtól, hallgasd meg tanácsom. Ugyanis a Teremtő minden virágot, fát, növényt a maga helyére ültetett a gyökerei által, azért, hogy oda kapaszkodjék, ahova tartozik, ahonnan kinő, mert ott van feladata. Ezért bizakodjál, hogy meg fogod tudni, mi a te dolgod a földön - csevegte a patak, s magára húzta meleg, téli jégkabátját, hogy kitelelvén vidáman csörgedezve köszöntse majd a tavasz érkezését.??És hát mi lenne velünk, ha te is elmennél? - kérdezték a gombagyerekek, akik a kis Fenyőke tövénél bújtak ki a földből - ki terjeszti ránk védő ágait zimankóban, forró nyárban egyaránt?" E pillanatban a nap egy sugara áttört a hófelhőkön és így szólt Fenyőkéhez: "Majd tavasszal nagyra növesztelek, megnyújtalak, és ágakkal dúsítlak - csak légy türelemmel." A fecskék régen elköltöztek, a darvak is elhúztak, nehéz köd borult a tájra. Éjszakára ugyan kiderült az ég, és csillagok milliárdja ragyogott a fagyos földre, de olyan nagyon messze voltak, hogy sugaruk nem bocsátott enyhítő meleget a didergő tájra. "Még te is boldogabb vagy, mint én!" - mondta Fenyőke az itthon maradt ökörszemnek. Felrepülhetsz akár az égig, és nem lep el a hó, amitől lassan én már levegőt sem fogok kapni - panaszkodott búsan Fenyőke. Óh, nehogy azt hidd, hogy a légben melegebb van! A lábaim már úgy elfagytak, hogy ha egyenként a szárnyam alá dugom, az sem segít már. Na és az ennivaló, már alig lelek valamit. Mégis el kellett volna, szálljak a költözőkkel melegebb vidékre - sóhajtotta az ökörszem, s még jobban behúzta csöpp fejét a hullani kezdő hó elől. Na és mi lenne akkor, ha a városba szállnátok, a sok ház közé, ahol azok az emberi lények laknak. Talán ott nincs ekkora hideg, mint itt mifelénk, és talán még valami ennivalót is adnának. Úgy hallottam, hogy ők madarakat nem bántanak? Lehet, hogy ez így van - de már láttam kalickát, amiben kismadár volt. És én nem akarok rab lenni - még ha finom falatokkal tartanának is, akkor sem. Szabadnak születtem, úgy akarok élni és meghalni is. De azért már jártam arra egyszer, amikor ugyanilyen hideg volt, mint most. Akkor azt tapasztaltam, hogy a házak ablakpárkányaira morzsát szórnak, és ők, az emberek pedig - láttam, mert belestem az ablakukon - sokan együtt vannak, és roskadásig megtelt asztal van a szobájuk közepén, a karszékekben, pedig színes ajándékcsomagocskák.

Egy szép szőke kislány babát kapott éppen, azt csókolgatta. A testvérkéje meg apró vonatokkal játszott a szőnyegen, ami a szobáik padlózatát borítja minden házban. A kandallóban vöröslő fahasábok ontották a meleget, s mindenki boldognak látszott. Tudod mire gondoltam? - vetette közbe az egyre jobban deresedő Fenyőke - arra, hogy milyen jó is lenne, ha ezen az ünnepen, vagy ahogyan az emberek nevezik: karácsonykor én is az emberek között lehetnék, engem is szeretnének, mert én lennék az ő ünnepi fájuk, mondjuk a karácsonyfájuk. És rám aggatnának mindenféle szép dolgot. Almát, diót, gyertyát. És közben énekelnének! Miért is nem ragyognak az ágaim, talán ha így volna, behívnának az emberek, és körültáncolna a sok boldog gyerek. Az ajándékokat az én alsó ágaim alá dugnák, amiket azután ott találnának meg a jó gyerekek - vágyakozott Fenyőke.

Közben bealkonyodott. Az ökörszem valahová elrejtőzött, Fenyőke megint egyedül maradt. Addig-addig, míg álomba sírta magát. Már késő éjszaka lehetett, amikor felriadt. Fény és hangok szűrődtek az erdő felől és valami különleges csilingelés. Szán siklott elő a bozót csupasz ágai közül; báránykák húzták és angyalok kara lebegett körülötte.

A szánkóban egy glóriás, fehér inges kisfiú ült, és amint Fenyőkéhez ért, megállította a szánt húzó barikákat. Az egyik angyal Fenyőke mellé szállt és megkérdezte: Hát te kis fenyőgyerek, mit vársz a karácsonytól, mit kérnél a kis Jézuskától, aki ma született le a földre? Ó, én nem is tudom - állt el a szívverése is Fenyőkének. De mégis. Mióta megszülettem - nem szeretek egyedül lenni. És olyan jó lenne, ha az ünnepen az emberekkel együtt lehetnék, nem itt a hideg, néma árvaságban. Hogyha olyan ragyogó lennék, hogy felfigyelnek rám, és úgy megszeretnek, hogy a lakásba bevisznek, feldíszítenek és örülnek nekem kicsik és nagyok. Ez szívemnek minden vágya - sóhajtotta Fenyőke. Az angyal figyelmesen hallgatta a könnyes kérést, és továbbította a kis Jézuskának, aki beleegyezően bólintott.

Teljesüljön hát a vágya 
Legyen ezüst minden ága.
S legyen a jó emberek
Szép karácsonyfája.

Fenyőke elbűvölten hallgatta e szavakat. A szeretet melege áradt szét testében, minden egyes ágában, minden kis tűjében, gyökere mélyéig. Megremegett örömében. Ó, csak megtörténne és megmaradna a csoda, amit minden porcikájával kívánt! Mert ha csak csoda tud jót hozni, akkor nagyon is kell a csoda embernek, állatnak, növénynek egyaránt.

Ekkor a messzi csillagok is megpillantották a fényt, mely a föld felől sugárzott, és kíváncsian lefutottak a tejúton. Mind-mind ott tülekedtek a kis zöld Fenyőke körül, és annak parányi ágain. Még az esthajnalcsillag is ott tündökölt. Fenyőke kitárta ágait, megnyitotta árva és szeretni vágyó kis szívét, hogy befogadja a jóságból fakadó, melengető ragyogást. S akkor még egyszer megszólalt a kisded:
Te kis fenyő - most már sohasem leszel egyedül. Megnősz, és gyerekeid lesznek, akik bejutnak az emberek otthonába, és ott állnak majd feldíszítve a jóság születését ünneplő nagy és kis emberek örömére, akik ezen túl soha nem akarnak fenyőfa nélkül ünnepelni.

Úgy legyen, ha lehet! - rebegte Fenyőke. A szánkó tovasiklott, ismét sötét lett, de az ő szívét a csodálatos látomás ígérete melengette. Vége lesz pusztító magányának, lesz értelme életének. A tél végül mégiscsak feladta állásait, magával vitte a maradék darát, jeget, zúzmarát, s nyomban fellélegzett a világ. Előtűnt a zöld pázsit, s virágozni kezdett a mező. A tavasz legelső hírnöke a bátor, fehér, de kissé rózsaszín fényű hóvirág, majd a kék ibolya, s utána a többiek is kimerészkedtek a földből, és tarka szőnyeggé varázsolták a rétet.

Ekkorra már nyújtózkodtak a fák, és kibújtak a rügyek a legapróbb bokron is. Az énekesmadarak is rendre hazataláltak. 
Nézd csak - kicsi fenyő - csicseregték, hogy megnyúlt a télen és milyen szép fényes minden ága! Mintha mind megannyi ezüstcsillag tündökölne rajta! Ezüstfenyő lett belőle. Ezüst a fenyő, ezüstös ezüst a fenyő! - visszhangozta erdő-mező. És tavaszi szél hiába rázta, nyári zápor hiába paskolta, őszi eső hiába mosta, tündöklő kék-ezüstje, ezüst-kékje a természet minden hatalmának ellenállt.

Sok-sok év telt el az óta. Fenyőke nagyra nőtt. Ágai kiteljesedtek, körbefogták sudár törzsét, s körülötte sok kis apró fenyőcske bújt ki az ő gyökereiből. És mindegyikük ezüst ágakkal nyújtózkodott a világ felé.

Az ember, pedig minden év decemberében bevisz egyet otthonába, hogy annak ágaira aggatott aranydió, piros alma, fényes szaloncukor, csillogó lametta és szívet melengető gyertyaláng tükrözze vissza a gyermekek örömét, a felnőttek hitét a világra jött jóság lényéből áradó, áldást hozó karácsonyesti fényt.

___________________________________________________________

A karácsonyfa

Nektek már teljesen természetes dolog, hogy karácsonykor szépen feldíszített fenyőfa alá kerülnek az ajándékok. Pedig ez a szokás nigen fiatal a hagyományaink között, még 80 évvel ezelőtt sem volt országosan elterjedt. A hagyomány szerint az első karácsonyfát Luther Márton állította Jézus születésének tiszteletére karácsonykor. Írásos feljegyzést egy strasbourg-i polgár készítette 1605-ben, melyben beszámol a feldíszített fenyőfa állításának új divatjáról. Hozzánk jóval később, az 1800-as évek derekán került átt Németországból, utánozva az ottani szokásokat. Először a nemesi családoknál terjedt el, és csak a század végére lopakodott be előbb a polgári, majd a módosabb parasztok házába is. Képzeljétek el, az 1800-as évek elején a gazdag főuri családoknál minden gyermek külön karácsonyfát is kapott, melyek alatt csak az ő ajándékai voltak! Később már csak külön a lányok és külön a fiúk részére állítottak fákat.Gyakori volt a talpáraállított, elsősorban asztalra helyezett fa a mennyezetre függesztett boróka- vagy egyéb örökzöld ág vagy csokor. Az első karácsonyfákat főleg gyertyák díszítették. Ezek jelkképeztéké az élhető fényt ésmeleget. A fa csúcsára tett csúcsdísz pedig nem más, mint a betlehemi csillag mása,amely a pásztoroknak mutatta az utat a kisded Jézushoz.

__________________________________________________________

Lepjük meg anyát!

Anya gondterhelt arccal tette le a telefont.      - Gyerekek! Rózsika néni reggel elcsúszott az utcán, és kificamodott a bokája. Most gipsszel a lábán ül otthon, és még ebédet sem tud magának kmészíteni. El kell mennem hozzá! - azzal máris öltözködni kezdett.                                                                Ági és Áron kicsit csalódottan nézték. Már alig várták, hogy elkezdjék a karácsonyi süteményeket készíteni. De Rózsika nénit is sajnálták.                                                             Anya még az ajtóban is újra elmondta:            - Legyetek jók! Sietek vissza, és majd akkor sütünk.                                                                 Az ablakból még látták, ahogy a nagy hóban anya sietett, hogy elérje a bekanyarodó autóbuszt. Egy darabig tanácstalanul lézengtek az egyik szobából a a másikba, majd ki a konyhába. A konyhaasztalon már szépen ott sorakoztak a kellélek a sütéshez. Kikészítve a dió, a mák, a liszt és a többi. Ági és Áron csinos kis köpenykéi is ott voltak a széken. Nemrég kapták Rózsika nénitől, a nagyi testvérétől hogyha segítenek anyának, akkor igazi kis kukták lehessenek. Még aranyos kis sapkákat is varrt hozzá.                 - Áron! Fáj, ha valakinek kificamodik a bokája? - kérdezte a kislány.                             - Biztosan nagyon fáj. Nekem egyszer tornaórán kibicsaklott a lábam, és az is nagyon fájt, pedig be sem kellett gipszelni.    Ágika bekapcsolta a tévét, hogy mesét nézzen.                                                                - Nézd, Áron! Ők is sütnek! - mutatott a képernyőre.                                                         - Igen - mondta a bátyja. - ma mi is sütünk, ha anya hazajött. A képernyőn gyerekek segítettek egy szakácsnéninek mézest sütni. Olyan idősek lehettek, mint Áron. Kicsi kalapáccsal diót törttek a díszítéshez.              - Diót törni mi is tudunk! - jelntette ki komolyan Ági.                                                     Áron ezen elgondolkodott, majd a fotelből felpattanva azt mondta:                                     - Ez igaz. És még mást is tudunk! Gyere, lepjük meg anyát! - azzal kishúgát kézen fogva elindult a konyhába. Ügyesen ráadta a köpenykét és a sapkát, azután ő is felvette a magáét.                                                                - Most mit csinálunk? - kérdezte izgatottan Ági.                                                                       - Segítünk! Mire anya hazaér, megdaráljuk a dióbelet és a mákot, a legszebb diószemeket pedig kiválogatjuk a mézes díszítéséhez - vágta ki büszkén Áron a tervét.                        - Jaj, de jó! - tapsikolt Ági.                                - Először irány kezet mosni! - vezényelt Áron szakasztott úgy, ahogy anyától látta.               A válogatást Ágira bízta, ő maga a mákdarálással kezdte. Tudta, hogyan kell a darálót felszerelni, hiszenmindig segít, ha anya mákos sütit készít. Ágika fontoskodva válogatta a diószemeket. Egyenként megvizsgálta, megforgatta, hogy valóbana  legszebbeket rakja külön. Amikor kész lett büszkén mutatta, milyen sok szépet talált. A dió darálásába már ő is besegített. Ügyesen, szorgosan dolgoztak. Észre sem vették, hogy elrepült az idő. Épp az asztalon széttszóródott diómorzsát söpörték össze, amikor nyílott a bejárati ajtó.                            - Nahát! - csapta össze anyu a kezét meglepetésben. - hogy nekem milyen ügyes kuktáim vannak! - mondta, és megpuszilgatta mindkettőt. A kukták büszkén hallgatták a dicsérő szavakat, és nagyon boldogok voltak, hogy anya ennyire örül.                                                                      - Hogy van Rózsika néni? - kérdezte Áron.     - Szerencsére már sokkal jobban! - mondta anya. - holnapo majd együtt meglátogatjuk. Viszünk neki süteményt, és elmeséljük, milyen nagyok és ügyesek vagytok már.

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat